Végre sikerült kissé átalakítani a külcsínt - persze még igen messze van az a tetszetős külső, amihez már nincs kedvem hozzányúlni.
No de ennél sokkal fontosabb, hogy a kicsibaba újabban nagyon is érezhetően bugizik, annyira, hogy néhány perc nagyon komoly kézrátételes koncentrálás után az apja is boldogan nevetgél és próbál magához térni a sokktól.
Persze legmélyebbre az első rúgás (fejelés?) ivódott, kb. három hete, amikor először érezte apuka a baba mozgását. Ráadásul a kis drága nem fogta vissza magát, akkorát rúgott (fejelt?), hogy még én is éreztem anélkül, hogy odatettem volna a kezem. Mert bizony elég furcsán kezdődik a magzat mozgásának érzékelése. Nekem elég mocorgós baba nélkül is a hasam, így egy darabig csak reméltem, hogy már azt érzem, hogy a kicsike mocorog. Eleinte tényleg elég könnyű összekeverni a bélmozgással. Aztán átmegy valami másba, legpontosabban úgy tudom körbeírni, hogy olyan érzés, mint amikor élővízben elsiklik egy halacska és finoman megsimít. Hát ilyesmi, csak belülről. Vagy mintha buborékok szállnának - bár ez inkább a bélmozgásra emlékeztet, az meg nem annyira szép/romantikus/kedves dolog. Egy idő után jönnek az erősebb rúgások, annyira erősek lesznek, hogy már összetéveszthetetlen bármi mással és a kezeket sem kell a hasra tenni. Nagyon fontos ez, mert a mozin (az ultrahangon) kívül ez minden kapcsolat a babával, és igen, ez az állandó jele annak, hogy él. Ez fontos.
A napokban láttam videókat, ahol szabályosan lehetett látni az anya hasán keresztül a gyermek lábának a körvonalát. Kedves barátném (már anyuka) szokta erre mondani, hogy nagyon ufonisztikus. Ha el nem felejtem - mert ha valaki nem tudná, ebben az időszakban már kezd eluralkodni az anyukán a feledékenység, sajnos néha a mondat közepén elakadok, mert fogalmam sincs, mit is akarta mondani -, ki is teszem majd ide őket.
No, mára ennyi, mindjárt kezdődik az esti, lassan megszokássá váló hastapogatás a jelért, amitől mindketten boldogabban alszunk el.
Utolsó kommentek